Prof. Dr. Radics László, egyetemi tanárt, az Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék tanszékvezetőjét az EWRS alelnökének választották.
Az EWRS (European Weed Research Society – Európai Gyomkutató Társaság) 1975-ben alapított nemzetközi szervezet, amelynek bárki tagja lehet, aki érdeklődik a gyomkutatás és ehhez kapcsolódó tudományterületek iránt. jelenleg 54 országból összesen 532 tagja van. A társult szervezetek száma világszerte 45. A Társaság tagjai az igazgatás, kereskedelmi képviseletek, egyetemek, kutatóintézetek munkatársai közül kerülnek ki elsősorban, akik valamennyien különös elhivatottságot éreznek a gyomkutatás és technológia különböző aspektusai iránt.
A Társaság hivatalos nyelve az angol, minden hivatalos közlemény, publikáció angolul jelenik meg.
Az EWRS küldetése a gyomkutatás fejlesztése, a gyomkutatással foglalkozó kutatók ismeretcseréjének biztosítása, hogy elsődleges célként a természetes erőforrásokra támaszkodó, a természetvédelmet figyelembe vevő gyomszabályzás fejlődését támogassa.

Az EWRS kiemelt céljai:
Az EWRS kiemelt tevékenységei:
Szimpóziumok és konferenciák szervezése
Publikációk
Munkacsoportok
Magyarországon eddig két alkalommal rendezték meg az EWRS hivatalos szimpóziumát, amelyek közül a 9., 1995-ben szervezett találkozó fő szervezője az Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék volt Prof. Dr. Radics László vezetésével.
A European Weed Research Society 2011. november 14-én tartott vezetőségi választása során 195 szavazóból 102 tag szavazatával a hatályos szabályzat alapján Prof. Dr. Radics Lászlót választotta a Társaság alelnökének. Az ellenjelölt Dr. Willy Rueegg, volt. A hivatalos, beiktatási ceremóniára 2011. december 14-én, Pisában kerül sor. A megbízatás két évre szól, amit automatikusan követ egy két éves elnöki megbízatás, ami ezt követően újabb két évre az úgy nevezett post-elnöki státusszal zárul le.
Prof. Dr. Radics László alelnöki céljai között a fiatalok minél szélesebb körű bevonását jelölte meg, hogy a megszerzett tapasztalatok átadásával a folytonosság fenntartható legyen. kiemelten fontosnak, és támogatónak tartott a megkezdett keleti nyitás folytatását és a keleti régiókban élő kutatók szélesebb körű bevonását a Társaság munkájába. Fontos szerepet szán a közös EU projektek beadásának, amelyek elősegíthetik a tapasztalatok nemzetközi átadását és a tudományos eredmények széleskörű megismerését.
Forrás: Agroinform Hírszolgálat
2011-12-12 22:20:22
Témák:
fejlesztés
,
kutatás
,
támogatás
,
EU
,
oktatás